Archívum
60 éves az óvodánk
Óvodánk április 20-án ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját.
Ünnepi díszbe öltöztettük gyermekeinket és az óvodát is.
A nagycsoportosok műsorral lepték meg a vendégeket, majd most először
felcsendült a Kistáltos induló.
A Közösségi házban óvoda történeti kiállítás nyílt, mely hűen tükrözi
múltunkat és jelenünket.
Isten éltesse óvodánkat !
Happy - hét az óvodában
Óvodánk ismét csatlakozott a vízivást népszerűsítő Happy -héthez amit a a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ
hirdetett meg . A www.merokanal.hu oldalon minden nap korosztályonként érdekes ötletek várják a gyerekeket.
Emellett készülünk a Víz világnapjára is különböző programokkal.

Állatorvosi rendelőben jártunk
Óvodánk nagycsoportosai ma dr. Répási Gábor rendelőjében jártak.
A gyermekek találkoztak doktor úr kutyájával és az orvosi
vizsgálatról sokat tudtak meg. Szó volt ennek fontosságáról ,
az állatokat érhető betegségekről.
Reméljük többen éreznek majd hivatást ehhez a pályához.
Kiskertünk szépsége
Óvodásaink is ünnepeltek.
Nemzeti ünnepünk alkalmából az óvodások városi ünnepségen vettek részt.
A gyermekek a nemzeti ünneppel kapcsolatban több tevékenységen keresztül
ismerkedtek.
BABA - MAMA TALÁKOZÓK
Szeretettel várjuk az óvodába készülő gyermekeket
Szüleikkel a Kistáltos Óvodába egy kis ismerkedésre!
Időpontok. március : 4, 11, 18, 25.
Találkozzunk 16.30 - és 17.30 között az óvodában!
Benti cipő szükséges !
Medve hét a Maci csoportban
Február másodika hálás téma az óvodai programok között.
Idén a következő programok valósultak meg:
- népi időjóslás megismerése
- mackó készítés különbözö technikákkal
- maci sütemény készítése
- macis énekek és mesék
- Dezső László : A medve c. könyv
- medvés tudósítások.
A Magyar kultúra napja
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz írását.
A gyermekek a magyar népművészet kincseivel is találkozhattak kiállítás keretében .
A Jókai Mozi régi rajzfilmekkel várta az ovisokat.( A nagy ho-ho horgász, Kukori és Kotkoda , Frakk a macskák réme )
BUÉK!
Erre vártunk !
Nagy a gyermekek öröme .
Jókívánság
Karácsonyi ünnepség
A nagycsoportosok betlehemes műsorával ünnepeltük az idei
karácsonyt.
A gyermekek nagy izgalommal készültek a műsorra.
Most már mind a négy gyertyát meggyújtottuk az adventi koszorún.
Szeretetben gazdag ünnepeket kívánunk !
Adventi koncert
A mai napon az evangélikus énekkar járt nálunk vendégségben és
karácsonyi koncertet adtak.
Köszönjük szépen !
Nálunk is járt a Mikulás
András Nap
A nagycsoportosok közös műsorával ünnepeltük az András napot.
Idén sok az iskolába készülő gyermek , így a műsor jól sikerült.
Az ünnep végén meggyújtottuk az első gyertyát az Adventi koszorúnkon.
Az ünnepséget igaz hurka kóstoló zárta.
A Komáromi TV anyagát a műsorról itt tekinthetik meg.
https://komaromtv.hu/2025/12/02/andras-napi-unnepseg-a-kistaltos-ovodaban/
Bábolnai emlék

Bábolnán jártunk
A ,, Start a jövőért program " utolsó állomása a Bábolnai Ménesbirtok és a Múzeum
megtekintése volt.
Mind a gyermekeknek , mind a felnőtteknek felejthetetlen élmény volt.
A bátrak megsimogathatták a csodálatos lovakat, megtekintettük a
a lovardát, és lópatkolást is láthattunk.
,,Start a jövőért''
Elindult a ,,Start a jövőért '' program óvodánkban.
A Tesco támogató programja segítségével több állatpedagógiai
tevékenységet is megtudunk valósítani. Ennek keretében néztük meg a bocikat.
A héten a győri állatkertben is jártunk ahol megtekinthettük fogadott
oroszlánunkat Amalit is.
,,Start a Jövőért ''
Elindult a ,,Start a jövőért '' c. program megvalósítása .
Óvodánk a Tesco pályázatán Állatpedagógiai célok megvalósítására
megnyerte a fődíjat.
Ebből a keretből voltunk már bocikat nézni és a héten a győri állatkertben is
jártunk.A gyerekek sok érdekes információt szerezhettek és megtekintettük a fogadott
oroszlánunkat is, Amalit.
Állatvédelmi Témahét
Óvodásaink az idei Állatvédelmi Témahét keretében számos programon vettek részt.
Szőkepusztán a teheneket , bocikat tekinthettük meg. A gyermekek érdeklődve
figyelték a számos , békés állatot. Ildikó néni megmutatta nekünk a gépi fejést,
megnézhettük az állatok kihajtását és vendégül láttak minket az ott készült
finom sajtokból.
Köszönjük szépen a lehetőséget ,hogy megnézhettük az állatokat !
KÖSZÖNET
Kedves Szülők !
Örömmel értesítem Önöket , hogy az 1 % felajánlásokból
az óvoda alapítványa várhatóan 500. 000 Ft-t gyűjtött .
Köszönjük a gyermekek nevében !!!
Köszönet
Kedves Szülők és Támogatók!
Örömmel indul az új tanév.
A Tesco ,,Start a jövőért'' c pályázatán az óvoda alapítványa első helyen végzett.
Így megtudjuk valósítani az állatbarát előadásokat és kirándulásokat.
Köszönjük a támogatást!
Kistáltos Nap 2025
Az év kiemelt eseménye a Kistáltos Nap.Óvodánk 1999 -ben
vette fel a Kistáltos nevet. Azóta tartjuk ezt az ünnepet.
A nagycsoportosok közös műsorral kedveskednek a kisebbeknek ,
közösen feldíszítjük a diófát szalagokkal : Az ünnep alkalmából
idén a Répa , Retek, Mogyoró adott műsort a gyermekeknek.
Az édességet a Molnár Cukrászda szeretettel hozta.
Minden kedves támogatónknak köszönjük a segítséget!
Óvodai beiratás
Kedves Szülők!
A leendő óvodás gyermekek beiratkozása 2025. május 5-én ( hétfő ) és
május 6-án ( kedden ) lesz.
A bairatkozáshoz szükséges iratok a következők:
- a gyermek eredeti születési anyakönyvi kivonata
-a gyermek TAJ kártyája
-a beiratást kérő szülő személyi igazolványa
-a gyermek és a szülő lakcímkártyája
-gyermekvédelmi kedvezményre szóló igazolás ha van ilyen
Az óvodai felvétellel kapcsolatos döntések határideje: 2025.06.05.
Kedves vendégünk volt
Ismét eljött hozzánk Baráthegyi Jetro, a terápiás kutyus.
Köszönjük Ildikó néninek , hogy óvodánk Állatbarát tevékenységeit
színesítette .
Állatorvosnál jártunk
Ismét meglátogattuk Dr, Répási Gábor urat aki örömmel
válaszolt a gyermekek kérdéseire . A gyermekek érdeklődve
hallgatták mi baja is lehet egy ,,plüss kutyusnak',' melyik orvosi
eszköz mire való. A végén 3 gyermek döntötte el , hogy felnőttként
ezt a szép hivatást válassza.
Maci híradó
Gyermekeink megtekintették a nyíregyházi jegesmedvék cseperedését.
Nagyon tetszett nekik , hogy a bocsok is most ismerkednek a vízzel ,
akárcsak a nagycsoportosaink az uszodában.
https://www.facebook.com/sostozoo/videos/%EF%B8%8F%EF%B8%8Fmaci-h%C3%ADrad%C3%B3-k%C3%BCl%C3%B6nkiad%C3%A1s-%C3%A1ltal%C3%A1ban-el%C5%91z%C5%91-napi-vide%C3%B3t-szoktunk-nektek-kiposztoln/1362192321588162/
Baba -mama találkozók
Kedves Szülők!
Óvodai ismerkedéseket szervezünk jövendőbeli óvodás gyermekek
és szüleik számára óvodánkban.
A lehetőségek március időpontja : 5, 12 , 19 , 26.
Tehát minden szerdán márciusban.
Fél öttől ,fél hatig várjuk Önöket !
Legyenek szívese váltó cipőt hozni !
Jegesmedve ikrek születtek Nyíregyházán
https://www.youtube.com/watch?v=vxO-OH6tYR4
Gyermekeinkkel megtekintettük az örömteli eseményt
A Magyar kultúra napja
Hagyományosan megünnepeltük a Magyar kultúra napját idén is.
A csoportok meghallgatták nemzeti himnuszunkat, a magyar találmányokból
kiállítást rendeztek.
Állateledel támogatás
Átadtuk a REX állatmenhelynek a hajléktalan állatok számára gyűjtött adományt.