Archívum

Víz világnapja a Süni csoportban

A víz világnapja alkalmából a Süni csoportban vizes játékokat
játszottak a gyermekek.Halacskákat pecáztak, hajót hajtogattak és
úsztattak.A pecázás annyira jól sikerült , hogy 2 napig nem is tudták
a gyerekek abba hagyni.Beszégettek a vizi élővilágról és akváriumot
is készítettek.


Tavaszváró a Nyuszi csoportban

A Nyuszi csoportban a gyermekek tavaszváró hetet tartottak.
A hét egy kirándulással indult a tópartra . Idén a mesék és dalok
a ,,tücskökről és bogarakról ,, szóltak.
Csütörtökön kézműves foglalkozás tartottunk a Nyuszi csoportos
gyermekeknek és szüleiknek. Volt tavaszi kifestő színezés,mécses
tartó , méhecske és pörgő készítés.
A gyermekek és  a szülők jól érzeték magukat a mai délutánon.


Szülői beszélgetés

A Feszty Árpád Általános Iskola elsős nevelői jártak
nálunk , hogy fogadják a nagycsoportos gyermekek
szüleinek kérdéseit a beiskolázással kapcsolatban.
A beszélgetést kedden délután tartottuk .
A szülők minden kérdésükre választ kaphattak és
várják a beiratkozás napját. 

Március 15

 

Gyermekeinkkel nemzeti ünnepünk alkamából a Monostori Erődben ünnepeltünk.
Minden gyermek várta ezt a napot , hiszen már olyan régen készültek a nemzeti szinű
jelképek.Kokárdát, zászlót, pártát festettünk.A felkészülés közben gyermekeink megismerkedtek
az ünnep történelmi nagyságaival .Sokat énekeltük a szabadságharc katonadalait.A fiúk csákót,
és kardot kaptak a kislányok pártát.
Az erődben Nagy Péter az 1848/49 Szabadságharc emlékét őrző közhasznú egyesület vezetője
várt minket. Bemutatta a korabeli katonaruházat részeit, fegyvereit.Aki szerette volna ,az igazi
katona felszerelését és fegyverét megfoghatta , felpróbálhatta és őrt is állhatott. A fiúkra
nagy hatással volt ez a nap.Most mindenki katona akar lenni.
Köszönjük Nagy Péternek ezt a szép napot.


Múzeumpedagógia

Nagycsoportosaink A Klapka György múzeumban foglalkozáson vettek részt.
Az idei téma a szekeresgazdák foglalkozása,a szekérfajták ismertetése volt.
A gyermekek szekeres énekeket tanultak, kis szekeret készítettek és a
díszíthettek szekeresgazda mentét is.
Köszönjük Számadó Emesének a szép foglalkozást !


Baba - mama délután

 

Meghívó !

 

Szeretettel várjuk azokat a kisgyermekeket és szüleiket akik szeretnék óvodánk nevelési programját
és programjainkat megismerni a Baba - mama délutánokra !
A programok március 7 -től, minden szerdán 16.30-tól -17.30 -ig tartanak.
Kérjük hozzanak magukkal benti cipőt.


Látogatás az Elevenparkban

Gyermekeinknek tegnap nagy élményben volt részük.
A szokásos játékon és edzésen kívül egész nap játszhattak
a budapesti Elevenparkban.
Fáradthatatlanul próbálták ki az ott lévő rengeteg játékszert.
Volt aki egész nap a számunkra is annyira óhajtott kerékpárokkal
játszott . A sok ugrálás , csúszkálás csak fél kettő felé fejeződött
be amikor a gyerekek szomoruságára hazafelé indultunk.

Itt a Farsang

       

 Ma tartottuk a bált az óvodánkban. A gyermekek már nagyon várták ezt a napot.
Számukra csodás élmény másnak öltözni akár még pár órára is. Megcsodálták egymás
jelmezeit,műsort adtak a szülőknek a farsangi versekből és dalokból.
A vidám napot az óvodapedagógusok bábjátéka zárta amit nagy tapssal
jutalmaztak.


Szülői beszélgetés

Nagy Annamária , óvodánk pszihológusa tartott előadást a nagycsoportos
gyermekek szüleinek . A téma aktuális volt a nagycsoportos szülőknek, hiszen az
óvodából az iskolába való étmenet volt az előadás tárgya.
Az érdeklődő szülők utána személyes kérdéseiket is feltehették az előadónak.

Ritka vendég

 Mi is szeretjük a madarkat. Rendszeresen etetjük szárnyas barátainkat.
Múlt héten amíg a gyermekek aludtak ez a szép madár járt az udvarunkban.


Téli örömök

A gyermekek nagy örömére most lehet szánkózni és a tavon csúszkálni.


Mackó hét

  

 A héten minden a mackók körül forgott a Mackó csoportban.
Mindenki elhozta a kedvenc mackóját .Még Andi néni első mackója
is vendég volt a csoportban. A mackókból kiállítást rendeztek. 
Gyertyaszentelő ünnepéhez kapcsolódva egész
héten mackós versek , mesék és énekek szóltak a Mackó
csoportban.Filmet vetítettek az óvó nénik mely az igazi
medvékről szólt. Csütörtökön kézműves délután volt ,ahol
a gyermekek és szülők :

- gyúrmázhattak mackót,
- medvés hűtőmágnes készült otthonra
-a kisebbek medvés szinezőket kaphattak.

A hetet ,pénteken egy dramatizálás zárta amelyben a főszereplők
a csoport óvodapedagógusai maci , Ildi dadus néni pedig
róka jelmezt öltött.


Sopron trió

     Hangversenyt adott a Sopron trió gyermekeinknek.
A képzeletbeli utazáson varázsszőnyegen jutottunk el
egy bálba ,ahol csodás melódiákban gyönyörködhettek
 gyermekeink.A híres zeneszerzők dallamai után a
gyermekek az óvodás farsangi dalokat is felismerték.
Köszönjük a művésztanároknak a szép koncertet.

Negyedik helyezés

Idén már ötödik alkalommal rendezték meg az óvodások foci tornáját.
Csapatunk a negyedik helyen végzett ezen a versenyen.
Láthatóan elfáradtak gyermekeink akik ilyen megmérettetésen
még nem vettek részt.
Köszönjük a gólokat Tóth Gergőnek, Maszlavér Edmondnak és
Szabó Sándornak.
Gratulálunk a szép eredményhez !

Hull a hó

Sajnos nem volt a karácsonyi szünetben sem hó , pedig a
gyermekek már a Mikulás ünnepség  óta várták.
Tegnap reggelre viszont havas tájra ébredtek .
Nagy örömükre hullott annyi hó ,hogy szánkózhattak
 az óvoda udvaron és még hógolyózásra is jutott.


Jókivánság

Szeretetben gazdag karácsonyi ünnepeket
és boldog új esztendőt kívánnak :
a Kistáltos Óvoda gyermekei és dolgozói


Karácsonyi hangverseny

Hétfőn az Egressy Béni Művészeti Iskola tanárai
karácsonyi koncertet adtak gyremekeinknek.
A számukra már ismert és kedvelt zenetanárok ,
gyermekdalokat és karácsonyi dalokat játszottak
óvodásainknak ,akik közben maguk is segítettek
az egyes darabok megszólaltatásában.
Köszönjük az előadást a művészeknek.

 

 


Karácsonyi ünnepség

A gyermekek legszebb ünnepére készülődünk már hetek óta.
Talán mire elérkezik Jézus születésének napja a várva várt hó  is
megörvendezteti a gyermekeket.
Nálunk hagyomány , hogy a nagycsoportosok adják az ünnepi
műsort a többieknek. Magukra öltik az angyalok , királyok és
pásztorok jelmezét majd versekkel , énekekkel tisztelegnek a
kisded előtt.Ma sem volt ez másképp és a gyermekek sugárzó
arccal hallgatták a műsort.A háttérben ott  állt a várva várt
karácsonyfa mely csodálattal töltötte el őket.
Az ajándékok az óvoda alapítványa jóvoltából kerültek a fa alá.
Az ünnep hangulatát emelte, hogy régi óvodásaink, László
Kata és László Attila karácsonyi dalokat énekelt a gyermekeknek.
Köszönjük nekik , hogy eljöttek hozzánk !


Nálunk járt a Mikulás

A mai napon hozzánk is ellátogatott a várva várt Mikulás.
Bár sajnos havat most sem hozott , de a puttonyából
előkerültek a csomagok.
Gyermekeink sok verset és éneket adtak elő a kedves
vendégnek.


Advent

Az évnek a gyermekek számára legszebb szakasza a karácsony.
Advent első hetében a gyermekek az ünnep fogalmával ismerkedtek.
Tudják, hogy karácsonykor Jézus születésére emlékezünk és
reméljük családjaink szívébe is az a béke fog majd költözni melyet az Üdvözítő hozott el nekünk.
A közelgő ünnepre emlékezve készült a Szent Családot szimbolizáló jászol,
amit Piroska néninek köszönhetünk.


András nap

Pénteken tartottuk a hagyományos András napunkat melyen
szokásunkhoz híven a nagycsoportos korú gyermekeink szerepeltek.
Örömmel öltötték magukra a népviseleti szoknyát a lányok és büszkék
voltak  arra, hogy most már ők adják a műsort.
A kicsik gyönyörködhettek a népi játékokban és gyermektáncokban
melyek az András napi hagyományokhoz kapcsolódtak.
A műsor végén az első gyertyát közösen gyújtották meg az ünnepi
adventi koszorún.
A gyermekek almával, mandarinnal , pattogatott kukoricával ünnepeltek.


Meseegészség program

  Gyermekeink a héten óvodai egészségnevelő programban vettek részt.
Minden nap más téma várta a gyerekeket:
- személyi higiéné
-egészséges táplálkozás
-szelektív hulladékgyűjtés
- baleset -megelőzés
A gyermekek örömmel vettek részt a foglalkozásokon.Figyelve oldották meg a
kapott feladatokat .
Bízunk benne , hogy ezek a programok is továbbfejlesztik óvodánk egészségnevelő
és egészségfejlesztő feladatait.
Köszönjük a szervezőknek !


Márton nap

Óvodánkban a csoportok ma Márton napi rendezvényt tartottak.
A három csoport egész héten készült az ünnepségre.
Ismerkedtek a néphagyományokkal, emlékeztek Márton püspökre,
libás énekeket és verseket tanultak, készültek a libás képek
különböző technikákkal.
A lampionos felvonulásra nagyon már nagyon vártak.

Mindenki elkészítette a sajátját.A besötétített tornateremben
jól mutattak a kis lámpások.
A napot ünnepi lakomával zárták a gyerekek.


Látogatás a Szent Imre Óvodában

    ,, Együtt lenni jó ,, címmel a család évében meghívást kaptunk  a Szent Imre Római Katolikus Óvodába
ahol családi fórumot tartottak a két óvoda szülei részére.
- Az előadók : dr Rónáné falus Júlia pszichológus és
                        Radó  Tamás pápai prelátus akiktől nagyszerű előadást hallhattunk a Család témában.
Az előadások másnapján a Varázstükör színtársulat a Só című darabbal kedveskedett gyermekeinknek.
Az előadás után játszóház várta az ovisokat.
Mind a két napon nagyon jól érteztük magunkat és megtapasztalhattuk az összejövetel mottóját mi is,
hogy együtt lenni jó.
Köszönjük a szép napokat a Szent Imre Római Katolikus Óvodának.

 


Parlamenti látogatás

Október 17-én, a középsős és nagycsoportos korú gyermekek és szüleik, látogatást tettek az Országházban.A gyönyörű épület a felnőtteket is lenyűgözte.Az épületben Polgásmester Úr, dr. Molnár Attila kalauzolta a komáromi vendégeket.
Köszönjük a szíves fogadtatást.
Délután a repülőgép emlékparkot tekintettük meg.
A mai nap is sok élménnyel zárult a gyerekek számára.

 

 


Teréz nap

Szokásunkhoz híven idén is minden kisgyermek ültetett tulipánhagymát  az első magyar óvodapedagógus emlékére.
Brunszvik Terézre ezzel emlékezünk Teréz napkor.
Az elültetett virágok tavasszal díszítik majd az előkertet, gyönyörködhetnek benne gyermekeink és az arra járók.
Az emlékezés virágait majd le is festik kicsinyeink. Bár még ez messze lesz már várjuk a tavaszt.

 


Kirándulás a Bableves hegyre

Szeptember 26-án a középsős  és a nagycsoportos gyermekek kirándulni mentek Csémre.
Egész délelőtt mozgalmas programban volt részük:
- lovaglás,
- sorversenyek a csoportok között,
- kocsikázás.
A gyermekek az udvar háziállataival is ismerkedtek.
A sok program és a levegőn töltött idő alatt jól elfáradtak és hamar  elaludtak ebéd után.
Köszönjük Sárosi Csabának a szép napot.


Ismét Ovilimpia

Idén már negyedik alkalommal tartottuk meg az Ovilimpiát szept.24-én.
Gyönyörű időben választotta ezt a programot majdnem 40 gyermek és szüleik.
Ünnepélyes keretek között felhúztuk az Olimpiai zászlót és letettük az esküt.
Ildikó néni vezetésével közös bemelegítést végeztünk majd következtek a játékos
feladatok.
Minden csoport a rájuk jellemző feladatokat végezte. Volt sündörgés a Süni
csoportban, mézes madzag a Mackó csoportban.Aki elvégezte a feladatot
kapott egy sünis, nyuszis, mackós pecsétet a füzetébe majd a végén
családonként osztottuk ki az emléklapokat.
Nem maradt el a gyümölcsevés idén sem . Ezt a városi prevenciós
pályázatból biztosítottuk. A napot kötélhúzó versennyel zártuk.

 

 


DHL segítség

Szeptember  6-án , a DHL munkatársai önkéntes munkára jöttek hozzánk.
Szeretnénk megköszönni 50 munkatársuknak a segítséget aminek köszönhetően óvodánk kerítése és  udvari játékai megszépültek.


Köszönjük gyermekeink nevében !

 


Őszi kirándulás

Ezen a szép őszi napon az egész óvoda kirándult a bábolnai arborétumba.
Bár az elmúlt napokban esett, bíztunk abban , hogy a mai napon ez majd
nem okoz problémát.
Napfényes ,szép őszi időben tudtuk megtekinteni a csodaszép természetet
és az arborétum állatparkját.A gyerek közül sokan most láttak először
vaddisznót, szamarat.Ennek ellenére mégis a nyuszi kifutóban időztek el
tovább.A nyuszit sokan szerették volna hazavinni.
Kirándulásunkhoz a buszt a környezetvédelmi pályázatból tudjuk kifizetni.
Óvodánk alapítványa bogárnézőket és nagyítókat vásárolt amiket a gyerekek
örömmel próbáltak ki az arborétumban.