Archívum

Zeneiskolai tanárok koncertje

Mai napon az Egressy Béni Művészeti Iskola művésztanárai
őszi koncertet adtak gyermekeinknek.
Az óvodás csemeték megismerkedtek a  hangszerekkel.
Örültek amikor felismerték a számunkra kedves gyermekdalokat.
A gyermekek zenei nevelésének fontos része a tanárok által adott
koncertsorozat melynek legközelebbi előadása télen várható.
                        


Teréz napi virág ültetés

 

 Közép -Európa első óvodaalapítójának névnapján virágültetéssel
emlékeztek meg a gyerekek Brunszvik Teréz áldásos munkájára .
Brunszvik Teréz 1828- ban nyitotta meg első ,, kisdedóvó ,, intézményét.


Továbbképzés a Kistáltos Óvodában

Óvodánk tornaterme adott otthont annak a továbbképzésnek amit
Licsakiné dr. Stipkovics Erika pszichológus tartott a
,,Meseszimbólumok üzenete és a személyiségfejlődés ,, címmel
a MOE szervezésében.
Nagy örömünkre sok pedagógus jött el  a helyi és a kistérségi óvodákból.
A napot előadás majd meseelemzés követte .Sokat tanulhattunk a mai előadásból.
Köszönjük Argai Évának aki elhozta hozzánk a neves
előadót.

 

 

 

 


Kolléganők látogattak hozzánk

Október 8-án, a Brunszvik Teréz Óvodából , Martonvásárról 42 kolléganő érekezett
hozzánk.
Nagy megtiszteltetés volt számunkra fogadni a kolléganőket akik Brunszvik Teréz,a magyar
kisdednevelés és nevelőképzés szülőhelyéről jöttek.A kolléganők nagy lelkesedéssel
tekinették meg óvodánkat , érdeklődtek nemzetközi kapcsolataink és pályázataink
iránt.
A várossal való ismerkedést a Monostori Erődben folytatták.

 


A nagycsoportosok látogatása a Vizák Kft-nél

Október 5-én óvodánk nagycsoportosai Komárom Város Önkormányzata általt
kiírt környezetvédelmi pályázat keretében látogatást tettek a Vizák Kft .
koppánymonostori és almásfüzitői telephelyén.
A gyermekek Monostoron három csoportra osztva ismerkedtek meg Komárom
vizellátásával. Bedecs István és munkatársai szeretettel fogadták a gyermekeket.
A nekik érthető érdekes látnivalók hosszú időre lekötötték őket.Felvételeket
láthattak a kutakról különböző vizállásnál ahova  a kutak messzesége és időhiány miatt nem tudtunk kimenni.
Kifestőket és szinezőket kaptak melyeket örömmel nézegettek már délután.
A kirándulást az almásfüzitői tisztitó telepen zártuk.
A busz költségét a Kis Táltos Alapítvány fizette.


III. Kistáltos Ovi -limpia

Idén már harmadszor rendeztük meg a szülők és gyermekek
számára az ovi-limpia rendezvényünket.
Hagyományunkhoz híven egy szombati napot válsztottunk,
hogy a gyermekek és szülők aktív mozgásához hozzá
tudjunk járulni hétvégén.
A napot közös futással  és bemelegítéssel
kezdtük.
Ezután következtek a játékos  feladatok melyet
a szülők és gyermekek közösen végeztek  csoportonként.
A napot a már megszokott kötélhúzással zártuk.
A gyermekek és a szülők gyümölcsöt fogyaszthattak 
Komárom Város Egészségügyi Bizottsága által kiírt
pályázat elnyert pénzösszegéből.
A Kis Táltos Alapítvány a családok részvételét
szép emléklappal jutalmazta. 


Új műsorral jött hozzánk a Habakuk Bábszínház

Idén már három éve jár hozzánk Sopronból a Habakuk Bábszínház.

Jövetelüket nagy várakozás előzi meg mivel mind a kicsik
mind a nagyok örülnek az általuk nyújtott élménynek.
Az új műsorukból most a következőket láthattuk.
         - A három pillangó
         - A gomba alatt
         - A róka és a kisegér


Kirándulás a Bableves hegyre

 

Szeptember 15-én középsős és nagycsoportos gyermekeink kirándultak a

szomszédos Csémre.
Az időjárás kegyes volt hozzánk így még szebbé tette napunkat.
Programokban sem volt hiány:
             - megismerkedhettek gyermekeink az ősmagyarok ruházatával és fegyverzetével,
             - lovagolhattak Dálián és Dámán,
             - lovaskocsin utazhattak
             - játékos sorversenyben vettek részt ,
Köszönjük a szervezőknek ezt az élményekkel teli napot !

 


Új nevelési év a Kistáltos Óvodában

Új nevelési év indult 2010. szeptember 1-től az óvodánkban. A nyári szünet hamar eltelt.
A gyermekek sokat nőttek, erősödtek.
Megtartottuk a Szülői megbeszéléseket a gyermekek szüleinek.Elkezdtük a kicsik folyamatos
beszoktatását.
Nagyon örömünkre szolgál , hogy sok szülő választotta a mi óvodánkat. Köztük többen vannak
akik kisgyermekkeént is ide jártak.


Évzáró

 Bár az óvodai tanévnek még nincs vége mind a három csoportban elbúcsuztattuk
az iskolába menő nagycsoportosokat és megtartottuk az évzáró ünnepségeket.
 A nagycsoportosaink fejlődése nyugalommal tölt el minket és Robert Fulghum
szavait juttatja eszünkbe.
,,Azt , hogy hogyan éljek , mit tegyek , mind az óvodában tanultam meg.,,


Örülünk , hogy búcsuzó gyermekeink életének ezen szakaszában aktívan
vehettünk részt.


Állatkerti látogatás

 Gyermek-nap alkalmából és a jó idő érkeztével az egész óvoda
gyermekközössége látogatást tett a győri Xantus János állatkertben.
A gyermekeknek nagyon tetszettek az állatok kicsinyei.
- tapír
-csimpánz
-vidra csapat.
A bátrabbak közelről megnézhették az egyik lámát aki az úton
pihent és várta , hogy visszaengedjék a társaihoz.
Csodálattal nézték  a fürdő tigrist aki  a medencében hűsölt.


Látogatás a Harmónia Lakóotthonban

 

A nagycsoportos gyermekeink évek óta járnak a Harmónia Lakóotthonba az idősekhez.
Megható hogy várnak minket és könnyes szemmel figyelik a gyermekek műsorát.
Gyermekeink most is szép műsorral lepték meg az otthon lakóit.
Idén a műsor után a gyermekek  egy-egy nagy mackót kaptak  amit a csoportoknak
adományoztak.Az idősek szeretnék ha a nem felejtkeznénk el róluk továbbra sem.

 


Kistáltos Nap

 

Idén már 11. alkalommal rendeztük meg óvodánk nagy ünnepségét a Kistáltos Napot.
Gyermekeink nem csak aznap részesülhettek sok programban hanem egész héten.Volt
sportnap, vonatozás, játszóház.
A hét fénypontja a Kistáltos Nap volt amin a szülők is részt vettek.
A gyermekeket Istvánfi Gábor a Bóbita zenekar mesélő muzsikusa szórakoztatta.
Az egyik szülő segítségével két napig volt itt egy légvár a gyermekek nagy
örömére.


Nyuszi hét a Nyuszi csoportban

    Egy hetes rendezvénysorozattal várták a Húsvéti ünnepeket a Nyuszi csoport gyermekei.
Már a folyosón ,, nyuszi lábnyomok ,, fogadták a az óvodásokat , jelezve  a rendezvények
közeledtét.
A gyermekek elhozhatták az összes kedves könyvet amik nyulakról szóltak és plüss nyuszit
ami otthon a kedvencük. Ezekből kiállítás készült.
A Jókai ligetben találták meg a nyuszi ajándékokat a csoport tagjai.
A gyermekek a népi tojásdíszítés technikáival ismerkedtek majd a csoportban
a szülőknek és gyermekeknek játszóházat tartottak csütörtök  délután.Erre
a programra minden gyermek és szülő eljött. Nagyon örültünk , hogy a nagyobb testvérek
is ellátogattak hozzánk.
A rendezvénysorozatot sport délelőtt zárta.


Március 15 . megünneplése

     Március 15. nemzeti ünnepünk .
A mai napon a megemlékezést a Monostori erődben
tartottuk ahova az alapítvány segítségével busszal vittük ki a gyermekeket.
Az ünnepre egész héten készültek az óvodapedagógusok. A gyermekek kokárdát,
zászlót,  festettek.A fiúknak magyar szalaggal díszített kard és csákó készült míg a lányok pártát kaptak.Óvodásaink az ünnephez kapcsolódó versekkel és
énekekkel ismerkedtek.Így emlékeztünk az 1948-49 szabadságharc hőseire.


Szülői beszélgetés

A Feszty Árpád Általános Iskola jövendőbeli elsős tanítói jöttek el
hozzánk, hogy a nagycsoportos gyermekeink  szüleinek beszéljenek
az iskola olvasás-írás tanítás módszereiről illetve a rajztagozat adta
lehetőségről.

A szülők számára fontosak ezek az alkalmak  hiszen az iskolai beiratás
a jövő hónapban lesz.Ezzel együtt megnézhették a rögtönzött kiállítást
ami a tagozatos gyermekek keze munkáját dícséri.


Baba -mama délután

  Március hónap minden szerdáján várjuk azokat az óvodába készülő kisgyermekeket
és szüleiket akik szeretnének betekintést nyerni óvodai életünkbe.
A már megszokott rendezvényen a kisgyermekek megismerkedhetnek az óvoda
játékkészletével, a szülők a pedagógusokkal ,egymással kötetlenül beszélhetnek,
nevelési kérdéseikre választ kaphatnak.


Mackó hét

  A Maci csoportban idén is megtartották a Mackó hetet , a gyermekek
nagy örömére.

Az egész héten át tartó Mackó héten  a gyermekek vetítés
során ismerkedtek az erdő élővilágával, azon belül a mackóval.
Mackós dalokat és meséket hallgathattak. Az egyik nagypapa jóvoltából
közelebről megismerkedtek a gitárral majd a nagypapa zenei élményt
is nyújtott a gyermekeknek.
A gyermekek mézes falatokat ( kenyeret és puszedlit )kóstolhattak,
ezen héten mindenki mackóval tornászott.
A hetet közös mesefilm nézés zárta melyen az óvoda minden kisgyermeke
részt vett.


II. Ovi – limpia a Kistáltos Óvodában

Az idén már másodszor tartottuk meg a hagyományos szülős- gyermek programot, amit az Önkormányzat Egészségügyi Bizottsága és az Óvoda Alapítványa támogatott.

A gyermekeknek minél több mozgásos élményre és lehetőségre van szükségük. Nagyon fontosnak tartjuk a gyermekek egészsége érdekében a szabad levegőn végzett mozgást, folyamatos edzésüket.

Ezen a napon számos család látogatott el hozzánk, az intézménybe, hogy egy közös, vidám sportnapot töltsenek együtt gyermekeikkel.

A játékos feladatokat a szülők, közösen végezték a óvodás gyermekükkel  ami egy kisgyermeknek külön élmény. Mind az óvodások és a szülők jól érezték magukat. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, hiszen napsütésre ébredtünk.


A feladatokat a közös kötélhúzás és gyümölcsevés zárta.


Kutyás foglalkozás az Állatok Világnapja alkalmából

Október 12-én óvodánk vendége volt Dörmi, aki egy három éves airedale terrier  kutyus.
Dörmi terápiás célokra lett kiképezve és az Állatok Világnapja alkalmából látogatott hozzánk.

A szülők engedélyével a gyermekek közelről találkozhattak a kutyával. Dörmi  játékos feladatokkal mutatta meg különleges tehetségét miközben a gyermekek a felelős állattartással , a kutyatartás eszközeivel is megismerkedtek.

A foglalkozás végén a gyermekek megsétáltatták Dörmit.


Mikulás

December 6.


December 6. - Miklós napja. A 11. századtól kezdve legendák fűződnek hozzá. Az egyik ilyen legenda szerint három lány ablakába éjjel három zacskó aranyat tett azért, hogy megszabadítsa őket a szegénységtől, és tisztességesen férjhez mehessenek.
E napon tesz ajándékot a gyerekek kitisztított, és ablakba kitett cipőjébe a jóságos, piros köpenyes, fehér szakállú és hajú Mikulás, akit néha a krampusz is elkísér.
Az óvodában ezen a napon a gyerekekkel és a szülőkkel együtt ünnepelünk. Idén kétféleképpen ünnepeltünk a szülők kérése, választása alapján.

A mackó csoportban a szülők kérésére hagyományosan telt az ünnep. A Kosza Klub (Szakállasok Klubja) jóvoltából minden évben minden csoportba érkezett egy Mikulás. Így csökkent a várakozási idő, ami a sok kisgyermeknek nagy örömöt okozott.

A gyerekek nagyon jól viselkedtek ezen a héten, mert tudták, hogy a Mikulás a „Fül-hegyen” él, és onnan messziről is mindent nagyon jól hall. Főleg a rosszalkodást, veszekedést. Így inkább gyönyörű dalokat, verseket tanultunk, és énekelve verselve csalogattuk, hívogattuk be a csoportba.


Odakészítettünk egy kényelmes, nagy karosszéket, és segítettünk leülni neki. Egy nap alatt rengeteg ajándékot kell elvinnie a gyerekeknek, így biztosan nagyon fáradt lehetett. A gyermekek, vendégek köszöntése után a Mikulás megkérdezte, hogy tudunk-e róla szóló dalokat, verseket, mert szívesen meghallgatná. Az ovisok boldogan énekelték, szavalták a tanult dalokat, verseket. A Mikulás pedig elégedetten és vidáman hallgatta a kicsiket. Ezután mindenkinek személyesen adta át a jól megérdemelt csomagot.


A Süni csoportosok és a Nyuszi csoportosok idén először Dunaalmáson ünnepeltek.

A gyermekek Mikulás táján nem fogytak ki az élményből mert a NOKIA cég jóvoltából a finnországi Mikulás, Joulipukki is eljött hozzánk. A gyermekeknek nagy élményt jelentett a Mikulás aki a Maci csoportban talált saját nyelvén beszélő finn óvodásokat. Joulipukki
minden gyermeket személyesen ajándékozott meg egy kis édességgel.

A mikulásnapi délutánon a dunaalmási lovardába ment a süni, és maci csoport. Mindenki nagy izgalommal várta, kicsik, és nagyok egyaránt a Mikulás érkezését.
Kis manók terelgettek bennünket, s szórakoztattak addig, amíg nem érkezett meg a nagy fehér szakállú.

Énekeltünk, verseltünk, s a bemutatkozásért csomagot kaptak a gyerekek.
Állatokat etethettünk, nagyon finom teát ittunk, s sült almát falatozhattunk.
Szerintem a legérdekesebb a kocsikázás volt, a Mikulás paripái végig száguldottak velünk a lovarda körül.

Észre sem vettük olyan gyorsan elröpült az idő, és sajnos jönnünk kellett haza.
A gyermekeknek nagy élményt jelentett, mert a következő héten még mindig erről beszélgettünk.


András nap

November 30.

Az ősz utolsó napja. Régen ezen a papon a pásztorok véglegesen leszámoltak a gazdának. A gazdasági életben disznóölőnek nevezték, mert ezen a napon volt szokás elkezdeni a disznóölést. A disznóölést követő vacsorát disznótornak nevezték, az evés-ivás, vidám hangulat volt a jellemző. Meséltek, köszöntőket mondtak.
András naphoz fűződik az a szokás, hogy a lányok ilyenkor tükröt, fésűt tettek a párnájuk alá, s böjtöltek egész nap azért, hogy este megálmodják, ki lesz a vőlegényük.
November 30-án „András zárja a hegedűt”, vége az őszi báloknak. Kezdődik a csendes karácsonyvárás időszaka, az advent.
Óvodánkban már 10 éve ünnepeljük az András napot. Minden évben nagyon várjuk már a közös mulatozást, az ősz búcsúztatását.
Ezen a napon mindhárom csoport a Mackó csoportban várakozik. Az óvoda nagycsoportosai dalos játékokkal, versekkel kedveskednek a kisebbeknek.
Ezután pattogatott kukoricát, almát, sütőtököt kínálunk a gyermekeknek. Majd elkezdődik az ebédig tartó táncház, mulatozás.
A vidám délelőtt zárásaként egy adventi koszorúról szóló kedves dallal megkezdjük a karácsonyvárás időszakát, az adventet.

Márton nap az Nyuszi csoportban

Óvodánk Nyuszi csoportjában ma Márton napot tartottak.

Az ünnep szent Márton püspök nevéhez kapcsolódik aki  nem vágyott a püspöki
rangra és a nagy megtiszetlés elől a libák közé bújt
de azok gágogásukkal elárulták.
A gyermekek felelevenítették a Máton napi népszokásokat, libás gyermekdalokat énekeltek,
libahús helyett libazsiros kenyérrel ünnepeltek hiszen azt tartották régen ,, Aki Márton napon
libát  nem eszik  egész éven át éhezik ,,.
A gyermekek a lakoma után meglepetés  libákat kerestek a csoportban.

 

 


Farsang

A farsang a táncos mulatságok, a bálok időszaka volt régen is. Vízkereszttől hamvazó-szerdáig tartott. A farsang utolsó napjai látványos szórakozással teltek. Befogtak a lovas kocsikba, színes szalagokkal feldíszítették a lovakat, és maguk is jelmezbe öltöztek. A mulatság kedden 23 óráig tartott. Ekkor megszólaltak a harangok, jelezve a böjt kezdetét és figyelmeztetésül, hogy fejezzék be a táncot. Ezt mindenki szigorúan betartotta. A nagyböjti időszakban senki nem tartott lakodalmat, nem volt zenés szórakozás.
Az óvodában a farsangot a szülőkkel együtt ünnepeltük délelőtt. A gyermekek már hetekkel előtte tervezgették, hogy minek öltözzenek be, milyen jelmezük legyen. A felnőttek is beöltöztek nálunk a gyerekek nagy örömére. Minden nap találgatták, de mi nem árultuk el előre, legyen csak meglepetés!
Eddig a csoportszobában tartottuk a bálunkat, de jövőre már a tornateremben szeretnénk megrendezni.
A gyerekekkel a jelmezesek felvonulása után egy vidám műsort adtunk. Majd következett a zenés-táncos mulatozás, evés-ivás.
Már négy éve az óvónők meglepetés mesével készülnek. Ilyenkor a mackó csoportban gyülekezünk. Ebben az évben a Piroska és a farkas című mesét adtuk elő.
A mulatság ebédig tartott, és nagyon jól sikerült.

Virágültetés

Brunszvik Teréz, az első magyar óvodapedagógus  emlékére gyermekeink
idén is virághagymákat ültettek a kiskertben .
A kikelő tulipánokat tavasszal gondozni fogják és lefestik majd a kis kezek.

Húsvét

A kereszténység legnagyobb ünnepe. Krisztus feltámadása.
Húsvét hétfőn, még mindig szokás az ország sok vidékén a locsolás. Régen a legények a patak vizébe mártották a lányokat, vagy egy vödör vízzel öntözték meg őket. Mára ez kölnivizes locsolássá alakult. A legények ünneplő ruhában meglátogatták a lányos házakat, ahol a lányok maguk festette tojással ajándékozták meg a fiúkat.
Óvodánkban ápoljuk a húsvéti hagyományokat. A fiúkkal locsolóverseket tanultunk. A lányokkal tojást festettünk. Többféle technikát kipróbáltunk. Egész héten festhettek tojást a gyermekek, még a fiúk is próbálkoztak.
Különböző leveleket simítottunk a tojásra, harisnyába kötöttük, és hagyma levében festettük meg.
Olvasztott viasszal, vagy zsírkrétával írtuk rá a mintát a tojásra. Amikor a viasz megfagyott rajta megfestettük tojásfestékkel.
Ezenkívül készítettünk húsvéti kosárkát, nyuszit rajzoltunk és festettünk. Díszítettünk papírtojást is sárgaborsóval, zöldborsóval, búzadarával, mákkal. Nagyon szép munkák születtek. A gyerekek boldogan tevékenykedtek egész héten.

Tornaterem avató

Október 28-án hivatalosan is birtokba vették óvodánk gyermekei a tornatermet.
Az óvodavezető beszéde és a  gyermekek műsorát követően  Zatykó János polgármester is köszöntötte a vendégeket majd a gyermekek körében vágta át a nemzeti színű szalagot.
Az óvoda történelmében a megnyitás óta nem történt ekkora beruházás. Az Önkormányzati segítséggel kialakított tornaszoba megépülésével a gyermekek részére helyben tudjuk lebonyolítani a testnevelési foglalkozásokat és  gyógy -  testnevelést.


Kirándulás a monostori erdőbe

Minden évben március 15. körül kirándulunk a Monostori Erődbe. Külön busszal utazunk.
Már egy-két héttel az ünnep előtt izgatottan készülődtünk a gyerekekkel. A lányokkal pártát, a fiúkkal csákót és kardot készítettünk.
Meneteltünk, az alkalomhoz illő verseket, dalokat tanultunk. Könyveket, képeket nézegettünk, nagy dobozból várat építettünk.
A Monostori Erődben megnéztük a kiállítást, ami nagyon tetszett a gyerekeknek. Csodálkoztak, milyen nehéz felszerelésük volt a katonáknak. Meneteltünk és énekeltünk is egyet, mint régen a katonák. Félelmetes fegyvereket láttunk: ágyút, kardot, szuronyos puskát.
A vár udvarán kiállított harckocsikat, lokátoros autókat is megtekintettük.
A Pékmúzeum is nagyon érdekes volt. Sokkal fáradságosabb munkája volt a régi pékeknek, mint a maiaknak. A gyereke őszinte érdeklődéssel kérdezgették a tárlatvezető bácsit a régi gépek működéséről.

Országos rajzpályázat

Örömmel értesültünk , hogy a Kézmosás Világnapja alkalmából rendezett országos gyermekrajz versenyen a Nyuszi csoport pályamunkája bejutott a legjobb 20 közé.

A zsüri hosszas mérlegelés után, több száz munka közül választotta ki a neki legtetszetősebbet.

A rajzok megtekinthetők november 15-ig Budapesten a Paulaner étteremben. ( MOM Park, Alkotás u. 53 )

Gratulálunk a gyermekeknek és az óvodapedagógusoknak !


Országos rajzpályázat

Örömmel értesültünk, hogy a Kézmosás Világnapja alkalmából rendezett országos
gyermekrajz -versenyen a Nyuszi csoport pályamunkája bejutott a legjobb húsz közé.

A zsűri hosszas mérlegelés után választotta ki a neki húsz legtetszetősebbet.
A rajzok megtekinthetők november 15-ig a Paulaner étteremben.( MOM Park,Alkotás u.53.)

Gratulálunk a gyermekeknek és az óvodapedagógusoknak !